Harc a lidércekkel
Szobám ablakán, a borús égre tekintve,
Nézem, ahogy a zivatar eléri az eget,
Felhők rohamtempóban igyekeznek elterülni,
A kék eget végre teljesen ellepni.
Ijesztő, ahogy a szél hátán szállnak,
Velük együtt utazva, az eső cseppjeinek sokasága.
Egyedül vagyok a szoba mélyén,
Nyugtalanság fog el, rossz érzés,
Félek, sosem éreztem még ilyet,
Az elveszettség lidércei kergetnek.
Nem hagynak békén, ez élteti őket,
Egy élőlénynek se legyen nyugta tőle,
Ettől a kegyetlen életérzéstől soha,
Ebből táplálkoznak, ettől zsongnak.
Sosem tünnek el, mig van gyengeségünk,
S ha kiszipolyoznak, tova tünik létük.
Harcolni nehéz, már-már lehetetlen,
Hisz az emberi lélekerő véges,
De sose adjuk fel, ez a legerősebb ösztönünk,
Életünk árán is, de boldogok legyünk!
/ Giovanni Danzatore /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése